2011. március 23., szerda

Olaszország fellebbezett , és nyert

Egy finn származású, Olaszországban élő anya, Soile Tuulikki Lautsi 2006-ban a strasbourgi emberi jogvédő szervhez ment tiltakozni amiatt, hogy a gyermekei kénytelenek olyan állami sikolába járni, ahol feszület lóg a falon ( micsoda problémák!). A nő azt állította, hogy ez sérti a gondolatszabadságot és a szülők gyermekeik nevelésének  szabad megválasztásának jogát.

A nő kifogása ellenére, az iskola vezetősége a helyén hagyta a feszületet, ezért Soile végigjárta az összes olasz jogi fórumot, de mindenütt elutasították. Ezt követően fordult 2009-ben a strasbourgi emberi jogi bíróság tanácsához. A tanács egyhangúan úgy döntött, hogy a termekben elhelyezett feszület sérti a szülők azon jogát, miszerint gyermekeiket saját meggyőződésük szerint nevelhetik. Az olasz államot 5000 euró kártérítésre kötelezték, mivel a bírák szerint a kereszt sértheti a nem katolikus vallású, vagy ateista gyermekeket, akik még csak el sem tudják kerülni  azt, hogy találkozzanak a  feszülettel. Olaszországban a feszület kihelyezését egy jogszabály írja elő, ezt pedig a strasbourgi bíróság nem semmisítheti meg. Csak az adott ügyben kötelező az ítélet betartása, tehát az olasz államnak kötelező kifizetnie az 5000 eurót Lautsinak. Az olasz állam fellebbezett az ügyben, mondván, a feszületek nem csak vallási jelleggel vannak a falakon, hanem hozzátartoznak az európai kultúrához, és nem sértik az emberi jogi előírásokat. A strasbourgi tanács idén Március 18-án 15:2 arányú szavazattal érvénytelenítette korábbi döntését.

Erdő Péter bíboros így fogalmazott :

„Minden olyan felfogás, amely a kereszt nyilvános helyeken való jelenlétét az emberi jogokkal ellentétes dologként értelmezné, egyenértékű lenne Európa lényegének megtagadásával. A kereszt nélkül az, amit ma Európának ismerünk, nem is létezhetne. Ezért a mai ítélet mindenekelőtt Európa győzelme” 

Olvastam a témában olyan hozzászólást is, miszerint igazat adnak a strasbourgi tanács első döntésével.Úgy tartják, hogy Európában sok vallás van, és ez sérti azokat, akik nem keresztények. Mint ahogyan az előzőekben le van írva, a kereszt nem csak vallási jelleggel van a falakon, hanem mint az európai kultúra része. Gondoljunk csak bele, hogy mennyi ideig védelmezték őseink Európát e keresztet hordozva.  Évszázadokon át harcoltak a keresztény  Európáért, ma pedig ezt a jelképet, ennek a vallásnak, ennek a harcnak a jelképét akarják betiltani, de nem fog sikerülni nekik, úgy  ahogy eddig sem sikerült még soha.

S. Zoltán - Ns Straight Edge Hungary






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése