Ideál. Sokatoknak az juthat az eszébe: olyan hagymázas, férfiak által kreált dolog, mely nélkülözi a változatosságot, a színt. Elébetek kerülhet a III. Birodalom nőtípusa, a magas, szőke, erős asszony, amire valószínűleg kevesen hasonlítotok, s be kell valljam, magam is távol állok ettől. Ezt most mondom, el kell felejtsétek: a hungarista nőideál nem egyenlő a német néplélek által csodált asszonyi típussal. A hitleri Németországban természetes volt a nordikus ideálra építeni, hiszen ez az alrassz az, mely a németséget megkülönbözteti a környező népektől, melynek szellemi alkotásai és lelki alkata az egész németségre hatást gyakorolt. Olyan ez náluk, mint nálunk a turáni típus, ezt nevezzük klasszikus magyarnak, ez a domináns a magyar néplélek tekintetében. De mi nem akarjuk a turáni típust fetisizálni, vagy azokat, akik nem ilyen külső jegyekkel rendelkeznek, kizárni magunk közül, magyartalannak bélyegezni. A fehér rasszon belül rengeteg szín képviselteti magát a Királyi Magyarország területén, mindannyian különbözőek vagyunk. Ideálunk tehát elsősorban nem a külsőre, hanem a belsőre épít, mely azonban a külcsínre is kihat, a külcsínnek azon részére, mely nem örökléstől, hanem egyéni életalakítástól függ.
A nőideál megfogalmazásának célja a magyar nő boldogsága, melyből a magyar férfi, a magyar gyermek, vagyis a magyar család boldogsága fakad. Ennek egyenes következménye pedig nem kisebb, mint a nemzet boldogsága és - boldogulása!
Amint a férfitól elvárjuk, hogy férfias legyen, úgy a nőtől is a nőiesség az elvárás, és nem a férfiasság. Nagyon sok nőtársunk esik abba a hibába, hogy olyan viselkedésformát kezd el követni, amit a férfitól várna el. Férfiasan öltözködik, a férfi feladatát próbálja ellátni a nemzetmentésben is. Holott a nőnek nem ez a feladata. Mindig is voltak és vannak persze Jeanne d'Arcok, akik a férfi helyett ragadnak fegyvert, s most is szükségét érezhetjük, hiszen olyan kevés a férfias férfi. Ám vigyázz! Mi úgy teremthetünk férfias férfiakat, ha buzdítjuk őket, ha hűséges asszonyként kiállunk mellettük, s ha megszüljük és ilyennek neveljük őket. A nő ne vegye el a férfi kenyerét, hanem azon igyekezzen, hogy minél több férfi ébredjen rá nemével adatott méltóságára, s kezdjen el úgy viselkedni, ahogy az egy magyar férfiemberhez illik.
Ez nem jelent nyafkaságot vagy puhányságot. A nőnek is nagyon keménynek kell lennie, csak máshogy, mint a férfinak. Ezt talán így ragadhatnám meg: a férfi olyan, mint a mandula. Kívül kemény héj borítja, ám legbelül gyengédség lakozik benne, mit csak Istennek és a kedvesének fed fel. A nő viszont pont fordítva működik, ő olyan, mint a barack. Kívül puha és finom, de ha kell, ha a húsába vágnak, megmutatja a belső magot, azt az erős kiállást, mely túlélni hagyta a nemzetet akkor is, ha a férfiak odavesztek a nagy háborúkban vagy a terror idején.
A belső mag ezt jelenti: erős istenhitet, kitartó erkölcsiséget. Tudjuk, hogy értékek vagyunk, értékek tiszta hajadonságunkban és értékek befogadó asszonyságunkban. Kitartást és hűséget Isten felé, hitvesünk felé, gyermekeink felé. Annak a tudatát, hogy az Úr ránk bízta a teremtés koronáit, ránk, magyar asszonyokra a magyar férfit, akit gyengeségeivel együtt is csak csodálhatunk. Micsoda megtiszteltetés, hogy a kemény maghéj alatt Istenen kívül mi láthatjuk meg a tiszta belsőt! Hogy mi szolgálhatunk szeretetünkkel nekik, s hogy gyóntatóatyáikon kívül csak nekünk nyílnak meg!
Ezt viszont csak akkor érdemelhetjük ki, ha hajadonként a tisztaságra törekszünk, nem pedig a léha élvezetekre. Tizenéves korunk elsősorban nem annak a ideje, hogy megtanuljuk az ujjunk köré csavarni a férfiakat ébredező szépségünkkel, és nem is azé, hogy idejekorán és Istennek nem tetsző módon belekóstoljunk olyan örömökbe, melyek csak a házas asszonyokra tartoznak. A virág, mely túl hamar kinyílik, hamar el is hullatja szirmait. Míg mások, az okosak 18-20 évesen tiszta szemű, és ezáltal vonzó leányok, úgy rengeteg 13-15 éves fruskát látni, akiknek arcán már ott van az élet nyoma. Több fiú, férfi is kihasználta már őket, sok csalódást éltek át, és magukat sem becsülik meg, ahogy más sem őket, így bár élvezetekben van részük, valódi örömökben nem.
A tizenéves leánykor a tanulás és a készület ideje a házasságra. Amíg a lányok el nem érik a házasságra érett kor minimumát (18-20 év), addig meg kell tanulniuk a háziasszony, és ha lehetősége van rá kisebb testvér, unokatestvér által, az édesanya gyakorlati teendőit. Asszonyként a mi feladatunk lesz a sütés-főzés, a takarítás, a bevásárlás, a pénzügyek rendezése, vagyis a háztartás vezetése, ezen felül pedig a gyermekek nevelése is. Sajnálatos módon ezeket a gyakorlati ismereteket egyre kevesebb lány sajátítja el otthon. Ha nem is az esztelen szórakozás veszi el tőlük az erre fordítható időt, akkor a tanulás. A szülők gyakran azért nem fogják be őket a főzés vagy a takarítás munkájába, mert ennyi idősen tanulmányokat folytatnak, s mint a fiúk, ők is későn és sok leckével térnek haza. Pedig egy nőnek inkább lesz szüksége az otthon elsajátítandó háztartástanra, mint a középiskolában bemagolt tananyagra. Ez azonban már az oktatáspolitika tárgykörébe tartozik, melyet most nem tárgyalunk.
Sokan talán méltatlankodtok azon, hogy a nő életében az iskolai tanulmányok elé helyeztem a háziasszonyi teendőket. Pedig jobb, ha tudjátok: tisztességünk, értékünk, helyünk és megbecsülésünk egy egészséges - hungarista - társadalomban akkor van, ha elfogadjuk a női hivatást, és az elsődlegesen az, hogy feleségek vagyunk, anyák vagyunk, háziasszonyuk vagyunk. Azt a sok dolgot, amit mi a tanulás által elérhetnénk s megalkothatnánk, elsősorban a férfinak kell megtennie. Nekünk pedig a férfit kell segítenünk és támogatnunk, hogy megtehesse azt! Olybá kell megjelennünk a férfi életében, mint a Szentlélek, akinek neve a héber Bibliában Ruah. A Ruah pedig nőnemű szó, s ezért azt mondják, a Szentlélek az Isten nőies arca: ihlet,vigasztal és megtestesít. Nekünk, nőknek is pont ez a feladatunk. Hová lettek volna a nagy költők, ha múzsájuk nem ihleti meg őket, mondván: ne írj rólam verseket, majd írok én? Hogy születhettek volna meg a szépséges festmények, ha a rajtuk szereplő nőalak inkább a kép másik oldalára áll, és ő ragad ecsetet? Mi vagyunk az a forrás, melyhez a férfi vissza-visszatér erőt meríteni az élethez, vagyis a harchoz, amit neki kell a frontvonalon vívnia, és nem nekünk; s mi vagyunk az a forrás, melyből a férfi nem csak táplálkozik, de meg is születik. Gyönge finomságunkban szeretetünkkel öleljük át a férfit, s nem csak a fizikalitásban, hanem lelkületünkkel is. A férfinak éreznie kell azt, hogy ránk bízhatja a gyermekeit, mert erősek vagyunk, de azt is, hogy óvnia kell minket. Mások vagyunk, mint ő. Addig vagyunk a férfi számára érdekesek, míg másmilyenek vagyunk, és addig vagyunk számára szükségesek, míg valami mást tudunk adni, mint amit egy másik férfi adhatna.
A
lelki erősség-gyengeség finom harmóniája meg kell, hogy jelenjen a testünkben is. A nordikus, szikár, walkür-szerű nő mellett illetve vele szemben felmerül a magyar néplélekben a testi finomság igénye. Sokfélék vagyunk, de egy leszögezendő: nem csak az tekinthető nőnek, aki nőiességében a milói vénuszt közelíti, viszont a gyönge, halálra éheztetett nőideál is távol áll tőlünk. Adjon az Isten bármilyen testalkatot, arról nem tehetünk; áldjon meg minket nőies vagy kevésbé nőies alakkal. Az viszont biztos, hogy egészségesnek kell lennünk. Egészségesnek, mégpedig azért, hogy bírjuk mindazt a terhet, amit a háztartás vezetése, a gyermekek kihordása és az anyasággal járó munka jelent.
Nőideálunk kitört a viktoriánus szoborszerűségből. A nőben nem valami ködös misztikumot, életidegen fensőbbséget csodál. A mi leányaink, asszonyaink egészségesek, természetszeretőek. Egyszerre finoman nőiesek és egészségesen erősek. Szoknyát hordanak magassarkúval, ha kell, és sportcipőt húznak szabadidőruhával, ha annak jött el az ideje. Nem töltenek el órákat a sminkkel és a frizurával, a természetes szépséget követik, de mindazonáltal igényesek és esztétikusak. Szépségük nem a mű dolgokból és a magamutogatásból, hanem a lelkük tisztaságából, egészségességükből és finom igényességükből fakad!
A hungarizmus bár, mint írtuk, az előbbit részesíti előnyben, elismeri a nő igényét az anyaság mellett a tudásra és az alkotásra is. Tudja egyrészt, hogy vannak olyan nők, akiknek nem adatott meg, hogy anyák legyenek, s sokaknak az sem, hogy feleségek. Őket is a társadalom értékes tagjának tekinti: mindenki anyjának, akinek több ideje jut az elárvultakra, az anyátlanokra. Ők kiteljesedhetnek a női hivatásokban, mint például tanárnői hivatásban, mégpedig sokkal jobban, mint azok, akiknek saját családja van. Rengeteg olyan leány szorul ezeknek a nőknek az istápolására, akinek saját család nem, vagy abból is csonka, istentelen adatott.
Másrészt tudja, hogy egy olyan társadalomban élünk, melyben a férfi egyedül nem tudja eltartani a családját. Éppen ezért a munka hivatását azok előtt a nők előtt is nyitottnak látjuk, akik családos életet élnek, de nyomatékkal kérlek titeket, igyekezzetek, hogy nőnek való munkakört vállaljatok, és az ne menjen a család rovására! Nagyon káros az a nőtípus nem csak önmagára, de a nemzetre nézve is, mely addig tanul és olyan munkát vállal, hogy 30-35 éves kor előtt nem tudja megszülni első gyermekét. Ez mindenféle szempontból káros. Tudományosan bizonyítható, hogy a nő teste-lelke-szelleme egyaránt a húszas években történő gyermekáldásra és -nevelésre teremtetett. Kutatások szerint a 35 éves kor fölötti gyermekvállaláskor nagyobb az esély arra, hogy a gyermek valamiféle fogyatékkal szülessen. Ekkor már a nő teste sem regenerálódik a gyermek megszületése után úgy, mint huszonéves korában. Másrészt ha későn vállal gyermeket a nő, kevesebbet is tud, mivel a női termékenység ideje is véges. A lelki okokról nem is beszélve: idősebb korban kevésbé frissek az anyák. Se türelmünk, se testi erejük nincs már annyi, mint zsengébb korukban. A késői gyermekvállalással pedig sok együtt töltött évet veszünk el a gyermekeinktől, amire szükségük volna, magunktól pedig akár a nagymamaság örömét.
Arra buzdítalak titeket, hogy mondjatok nemet a mai női életpályamodellre és merjetek húszas éveitek elején férjhez menni, merjetek már 20-25 éves kor között gyermeket vállalni és legalább három gyermekkel megajándékozni férjeteket, magatokat és a hazát! Ahhoz, hogy fennmaradjon a nemzet, hogy növekvő népességarányt mutasson, kettőnél több gyermeket kell vállalni átlagban. Ez nem csak az én magánvéleményem, hisz ismeritek Nemzetvezetőnk szavait:
„Az egy gyermek remegő gond, két gyermek külön-külön diplomata az anyai és apai szeretet kettéválasztásában, három gyermek öröm, sok gyermek pedig igazi boldogság." Gondoljátok át, ti élhetnétek-e, ha nagyszüleitek, dédszüleitek nem vállalják a harmadik-negyedik-sokadik gyermeket!
Többen persze felhozhatjátok érvként: éljünk putriban 10 gyerekkel, mint a cigányok? Hogy tartjuk el majd őket? Én azt mondom: ne legyetek vakmerőek, de bátrak igen! Nem kell végtelen számú gyermeket vállalni, a családtervezés - megfelelő módon - erkölcsi kötelességünk. De a harmadik gyermek vállalása hazafias kötelesség! S ahol elfér a három, elfér a negyedik is... Másrészt pedig arra kérlek titeket, magyar asszonyok és leányok, bízzatok a Gondviselésben! Tudjátok, hogy Isten azt, aki szerinte él, megsegíti. Tudjátok, hogy nagyszüleink és dédszüleink öten-tízen laktak egy szoba-konyhás vityillóban, mégis egészségesebb és boldogabb emberek lettek, mint a mai kor egykéi. S mi a Horthy-kor vagy a háborús idők körülményeinél még mindig sokkal jobb viszonyokat tudunk biztosítani. Miért kéne minden gyermeknek külön szoba? S ha egy fiúnak és egy lánynak megvettem a ruháit, a tanszereit, a többi megörökli. A boldog gyermekkort nem a márkás sportcipő, a görögországi nyaralás vagy az évenkénti mobilcsere jelenti, hanem az, hogy szerető, keresztény, népes családban nőhet fel a kicsiny, amelyben mindig van, akire számíthat, és így sosem magányos.
Végül megkérdezhetitek: rendben, hogy ilyen a hungarista nőideál, ám ha van időm és tehetségem hozzá, miben segíthetem az eszme terjedését? Mi van akkor, ha még hajadon vagyok, s az a lehetőségem nincs meg, hogy az eszméért harcoló férfit segítsek, vagy emellett idő bőségében másra is volna lehetőségem?
A Pax Hungarica Mozgalom várja a nők jelentkezését is. Hívjuk elkötelezett nőtársainkat személyes példamutatásra, az eszme nők közötti terjesztésére, propagandaanyagok terjesztésére. Ha elegendő jelentkező van, a nőtagozat szervezhet karitatív akciókat, valamint népegészségügyi és háztartástani felkészítőket, mely utóbbiakat sok leány nem kap meg otthon.
Reménykedve zárom le írásomat, s kérve titeket, asszonyok és leányok, ne esettek Éva hibájába, és taszítsátok el a világ urát. Ne higgyetek a megtévesztőknek, a zsidó agitátornőknek, akik a boldogtalanságra kárhoztatnak titeket! Azt mondom, fogjunk össze, mi, nők is! Ennek pedig az első lépése az, hogy ne legyetek a boldogságot az önállóságban és a függetlenségben, az önös élvezetekben kereső szinglik; ne legyetek bágyadt virágszirmok, élettelen királykisasszonyok, akik egy szélfúvásra összetörnek, akik a történelem és az élet viharaiban nem állják meg a helyüket; de ne legyetek nemzeti radikális amazonok se, akik a férfiakat megszégyenítve törekednek, és bár antifeminizmust hirdetnek, feministábbak a feministáknál! Nézzetek mélyen a szívetekbe s fel az égre. Álljon előttetek a Szűzanya képe, aki tiszta volt, mint a liliom, gyöngéd, mint a harmat, mégis erős, mint a szikla, s ezer üldöztetést kibírt az Igazságért: szent Fiáért!
Legyünk azok, akiknek lennünk kell! Szüljük világra lelkiekben s valóban is az igaz magyar férfit!
Úgy legyen!
Kitartás!
B. Bernadett - Kitartás.hu
Az utóbbi évek legnagyobb hungarista rendezvényére került sor 2011. október 23-án, ahol jelen volt minden fontosabb hazafias szervezet. A Pax Hungarica Mozgalom idei rendezvényén rég nem látott számban jelentek meg a megemlékezők.
