Néhány héttel ezelőtt hatalmas erejű fölrengés rázta meg Japánt. Sőt, azóta újabb, erős, 7,4-es földrengés rázta meg csütörtökön késő este Japán északkeleti részét, a hatóságok azonnali szökőár-riasztást rendeltek el. A helyi idő szerint éjjel fél tizenkettőkor történt természeti csapás epicentruma az Amerikai Földtani Felügyelet jelentése szerint Szendai városától 66 kilométerre keletre, az óceánban volt. Japánt nem egészen egy hónapja, március 11-én ázta meg történetének legnagyobb, kilences erősségű földrengése. A katasztrófát tízméteres hullámmal érkező cunami követte, legalább tizenkétezer ember meghalt, tizenötezer pedig eltűnt. A természeti csapásban megsérült a Fukusima 1 nevű atomerőmű is. Szendai Fukusimától száz kilométerre északkeletre van.
Valamivel több, mint 1 évvel ezelőtt a Richter-skála szerint 7-es erősségű földrengés rázta meg Haiti szigetét. A földrengés a talaj szintje alatt 13 km-rel indult el. Az Amerikai Földtani Intézet számos utórengést regisztrált, melyek közül tizennégynek az erőssége a Richter-skálán 5 és 5,9 között volt. A Nemzetközi Vöröskereszt becslései szerint a rengések három millió embert érintettek,[5] közülük a halálos áldozatok számát a WHO 45 000-50 000 főre becsülte, a szám azonban mára már elérte a 170 000-et is.
Hogy miképpen kapcsolódik a két esemény egymáshoz? Az egyetlen közös nevező az, hogy természeti katasztrófa történt. Idézzük fel, hogy Haitin milyen folyamatok vették kezdetüket a földrengés után. Ha megnézzük az akkori híradásokat, másról sem számolnak be, hogy egyre kaotikusabb a helyzet a földrengés sújtotta Haitin, ahova újabb kétezer amerikai katona érkezett, hogy segítsen a mentési munkában és a rendteremtésben. A Vöröskereszt szerint arról adott hírt, hogy fokozódik az erőszak, és egyre gyakoribbak a fosztogatások. A segélyszervezet jelentése szerint terjedt a részvétlenség, a hullákat az utcára dobálták, és akit összegyűjtöttek, Port-au-Prince-ben helyenként utcai gödrökben égették el. Egy idő után nem folytatták a halottak kiásását a romok alól, onnan már csak használható tárgyakat gyűjtötték össze. Az AP hírügynökség arról szmáolt be, hogy egyre nagyobb területen zajlott a fosztogatás a főváros központjában. Több száz fiatal férfi és fiú tört be az üzletekbe és vitt el mindent, ami mozdítható.
Nem lehet nem észrevenni, hogy Japánról nem hallunk ilyen híreket. Nincs fosztogatás, nincs erőszak, nincs rablás. Ennek oka olyan kézenfekvő, hogy éppen ezért siklanak el mellette könnyedén az emberek. Csak a vak nem látja, hogy éppen ezeknek a természeti katasztrófáknak a tükrében kell, hogy tudatosuljon mindenkiben; nem vagyunk egyenlőek. A liberálisok pedig magyarázhatják a magyarázhatatlant, a tények nem hazudnak. Íme egy kis mindennapi élet Haitiről:
Lantos János - Kitartás.hu
Magyarországra kéne ilyen ! :D
VálaszTörlésHát nem ártana Székelyföldön sem:P
VálaszTörlésMindenhova kéne ilyen, havonta! :D
VálaszTörlésKivéve izraelbe:))
VálaszTörlésIzrael nem számít, a zsidókat a sátán teremtette...:D
VálaszTörlés