Niko Puhakka 1979-ben született Finnország déli részén( Uusimaa).Több helyen is küzdött a világon, többek
között a KSW-ben és az M-1 Globalban. 5 évesen kezdte az edzéseit, ekkor még judozott. 2001-ben már MMA-ra edzett. Az első profi mérkőzése 2002-ben volt. Az első 8 meccsét megnyerte, főleg középsúlyban és váltósúlyban. Ezután 4 meccsen kikapott, és 2 évig nem versenyzett profi szinten. 2007-ben tért vissza. 2008-ban csatlakozott az M-1 Globalhoz a Finn csapattal (2008/09), és ő tartotta a versenyen a rekordot 4 győzelemmel és 2 vereséggel. Ezután visszatért Finnországba. 2010-ben részt vett a KSW (Konfrontacja Sztuk Walki) könnyűsúlyú versenyén Lengyelországban. A negyed- és a középdöntő után megnyerte a döntőt is Maciej Górski ellen. Az Espoon Kehahait csapatban edz . Ennek a csapatnak a tagja Toni Valtonen is. Sokszor mindkettőjüknek rashguardban kell versenyezniük a tetoválásaik miatt ( ez nem nekik szégyen...).
Úgy hallottam már nem vallják az eszmét,nem tudom mi igaz ebből.
VálaszTörlésSzerintem semmi. Nem olyannak tűnik , mint aki csak divatból csinálja. Aki pedig tényleg ezt az eszmét vallja , ismeri , az nem fog megváltozni. Szerintem.
VálaszTörlés