Mint Az előző cikkben már említettem, Oroszországban egyre több a nemzetiszocialisták által rendezett MMA gála. November 12-én rendezték meg a Spirit of the warrior versenysorozat 4. részét. November 19-én rendezik meg az 5-et, november 27-én, vasárnap pedig a 6-at. Minden hétre jut egy kis mulatság. Azért érdemes elgondolkodni, hogy míg az orosz szélsőjobbos fiatalok edzenek és versenyekre járnak, addig sajnos a magyarok közt elterjedtebb az, akinél a mozgalmi élet kimerül a koncertre járásban és az ivászatban. Attól nem lesz ns valaki, hogy ns zenét hallgat. Eddzetek és olvassatok, éljetek tisztán, becsületesen!
A versenysorozat 4. részének összefoglalója:
A versenyről készült többi videó felvétel megtalálható a youtube-on vagy a http://white-rex.com/blog/ weboldalon.
Túl gyakran kapjuk meg kérdésként, milyen módon befolyásolja a dohányzás a fejlődést. Talán a cikk elolvasása után ezek a kérdezők rájönnek, hogy nincs semmi, ami igazolhatja ezt a káros szenvedélyt, különösen a testépítés mellett.
Az évek során személyesen edzettem, és adtam tanácsokat számos dohányzó sportolónak, és azt találtam, hogy a leginkább inspiráló tényező számukra a dohányzás abbahagyását illetően annak teljesítményükre gyakorolt hatása. A testépítésben a teljesítmény csökkenése igazán kézzelfogható, a fizikumon látható. A teljesítmény csökkenése azzal a ténnyel hozható összefüggésbe, hogy a dohány közvetlenül pusztítja testünk összes sejtjét. Természetesen ebbe az izomsejtek is beletartoznak.
A dohányzás a következő hatásokat váltja ki az edzésünkre:
A dohányzás rontja általános erőnlétünket, mivel visszafordíthatatlan károsodást okoz a légzőszervekben. Ez azt jelenti, hogy nem tudunk olyan hosszan edzeni, és az edzés minőségében is kompromisszumokat kell kötnünk. A dohányzásnak azonnali hatása van a légzésre, növeli a légutak ellenállását, így csökkenti a vér által felvehető oxigén mennyiségét. Gyakran a testépítésben a siker gátja pont az a bizonyos (el nem végzett) utolsó ismétlés, vagy az az extra fél óra kardió. A dohányzás jelentősen csökkenti az esélyét annak, hogy ezeket elvégezhessük. Lelassítja a tüdő működését és csökkenti annak növekedési képességét, így a dohányzó a szó szoros értelmében levegő után kapkod, amikor pedig nagy szüksége lenne rá.
Egy dohányzó szívverése 30%-al gyorsabb, átlagosan, mint egy nemdohányzóé. Ez a dohányzó szervezetét több energia felhasználására készteti (a szívverések formájában) hogy lépést tarthassanak nemdohányzó társaikkal. Ez a nikotin stimuláló hatásának köszönhető. Az így megnövekvő magasabb pulzus, és vérnyomás, paradox módon csökkenti a véráramlást az erekben, ami ilyen módon megint csak csökkenti a teljesítményt.
A dohányzók kb. kétszer annyi nyálkát termelnek, mint a nemdohányzók. Ez feltorlódik a légutakban és akadályozza a légzést. Ez azért van mert a dohányzás krónikus nyálkaképződést okoz a nyálkahártyákon.
A Dohány jelentősen csökkenti a felvehető oxigén mennyiségét edzés közben az izomsejtek számára. A dohányfüstben található szén-monoxid jobb hatásfokkal kötődik a hemoglobinhoz (a vér oxigénszállító molekulája), mint az oxigén. A dohányzás tehát elősegíti az oxigénmolekulák kicserélődését szén-monoxidra, és ennek eredményeképpen csökken a vérben szállított oxigén mennyisége, így csökken a teljesítmény is. A szén-monoxid negatív hatása kettős, mivel egyrészt csökkenti a tüdőből a vérbe felszívódó oxigén mennyiségét, másrészt, a vérből az izomsejtekbe jutó oxigén mennyiségét is. Az oxigén a szervezet összes energiarendszere szempontjából létfontosságú, így minden rendszer, ami összefügg az oxigénszállítással, és felvétellel, az egyúttal összefügg az energiatermeléssel is, ennél fogva pedig a sportteljesítménnyel is.
A dohányfüstben lévő kátrány a légutak ellenállását növeli. Bevonatot képez a tüdőn, csökkenti a tüdő alveolus-ok rugalmasságát, így kevesebb oxigén képes a véráramba szívódni..
A kátrány ugyancsak hatással van a tüdő tisztulási mechanizmusára, így téve lehetővé a szennyeződések számára, hogy azok a hörgőkben és a tüdőben maradjanak. Az eredmény: megnövekedett nyálkatermelés és köhögés, valamint a cilia károsodása (ez egy hajszerű védőréteg, mely kiszűri a szennyeződéseket a légutakból).
A maximális oxigénfelvétel csökkenése.. Mert bár az edzés hatására ez az érték akár 20%-ot is nőket, a dohányzás hatására 10%-al is csökkenhet.
Egy nemdohányzó és egy dohányos tüdeje. Te döntesz!
További tények
Magadnak és másoknak is ártasz
A dohányzás egy függőség. A dohányfüst nikotint tartalmaz, egy kábítószert, mely addiktív, és nehézzé – bár nem lehetetlenné – teszi a leszokást.
Az USA-ban több mint 40.000 haláleset köthető a dohányzással összefüggő betegségekhez. A dohányzás számottevően növeli a tüdőrák és számos más rákfajta előfordulási valószínűségét.
Gyermekeknél 18 hónapos korig a passzív dohányzás hozható összefüggésbe a bronchitis és a pneumónia kialakulásával, évente kb 300.000 esetben
Ha mindkét szülő dohányzik, egy tini kétszer olyan nagy eséllyel válik dohányzóvá, mint azok, akiknek szülei nem dohányoznak. Ahol csak egy családtag dohányzik, ott is nagyobb az esély rá, hogy a gyermek is elkezdi.
A dohányzó terhes nők gyakrabban hordanak ki az egészségesnél alacsonyabb testsúlyú babát. Ha minden nő abbahagyná a dohányzást terhesen, az évi 4.000 csecsemő életét mentené meg.
Miért hagyd abba:
A dohányzás abbahagyása azonnali változásokat eredményez: jobban érzed majd az ízeket és szagokat. Jobb szagú a leheleted. A köhögésed elmúlik. Ez korra és nemre való tekintet nélkül megtörténik. Megtörténik idősekkel és fiatalokkal, azokkal is, akiknek a dohányzással összefüggésbe hozható betegségük van.
A dohányzás befejezése csökkenti a tüdőrák, szákos egyéb rák, a szívbetegségek, a stroke, egyéb tüdőbetegségek, és légzőrendszeri megbetegedések kockázatát
Akik leszoktak, jobb egészségi állapotba kerülnek, mint a még aktív dohányosok. Kevesebb ideig betegek, kevesebb egészségügyi panaszuk van, kevesebb bronchitis és pneumónia fordul elő az ő esetükben.
A dohányzás abbahagyásával pénzt spórolunk. Aki napi csak fél dobozzal szív el, az is kb 300 Ft-ot költ erre napi szinten. Ez egy hónapban 9000 Ft (ebből bizony már egy egész jó kis fehérjét is meg lehet venni – a ford.), egy évben pedig 108.000 Ft. A cigaretta ára várhatóan tovább fog emelkedni, így a leszokással megspórolható pénz mennyisége is nő.
Hogy készülj neki
Találj egy kezdő dátumot. Legyen egy társad, ha lehet, aki veled együtt szokik le.
Jegyezd fel, mikor és miért dohányoztál. Próbáld megtalálni a napi ritmusodban azokat a dolgokat, melyeket dohányzás közben végeztél (pl. a reggeli kávé, vagy autóvezetés)
Változtasd meg a dohányzási szokásaidat. Tartsd a cigit más helyen. Dohányozz a másik kezeddel. Semmi mást ne csinálj, ha dohányzol. Gondold végig, hogy érzed magad dohányzás közben.
Csak meghatározott helyeken gyújts rá, pl. lakáson kívül.
Ha megkívánod a cigit, várj egy pár percet. Próbálj kitalálni helyette valami mást; rágózhatsz, vagy igyál egy pohár vizet.
Csak egy dobozzal vegyél egyszerre. Válts egy általad nem kedvelt márkára.
Amikor már elkezded
Távolítsd el a közeledből az összes cigit. Tedd el a hamutartókat.
Változtass a reggeli szokásaidon. Ha reggelizel, ülj máshova, mint eddig. Maradj elfoglalt.
Amikor rád tör a rágyújthatnék, kezd valami másba.
Legyen valami más a szádban, pl rágó, fogpiszkáló
A nap végén jutalmazd meg magad ha nem gyújtottál rá. Nézz meg egy filmet, vagy menj el egy étterembe és élvezd ki a kedvenc ételedet.
Hogy tartós is legyen a siker
Ne aggódj ha aluszékonyabb vagy ingerlékenyebb vagy, mint máskor: ez elmúlik idővel
Eddzél, biciklizzél vagy sétálj a szabadban
Gondolj a kiszállás pozitív hatásaira, pl. Hogy nemdohányzóként sokkal jobban szereted magad, hogy ez a te és a családod egészségének is jót tesz majd, és hogy jó példát mutatsz a környezetednek. A pozitív hozzáállás átsegít a nehéz napokon.
Ha feszült vagy, próbálj meg elfoglalt maradni, gondolj a probléma megoldására, mondd magadnak, hogy a dohányzás nem javít a dolgokon, és kezdj el valami mást csinálni
Rendszeresen egyél. Az éhségérzetet gyakran összetévesztik a dohányzás utáni vággyal.
Kezdj meg egy afféle malacperselyt, amibe a dohányzás abbahagyásával megspórolt pénzt teheted.
Tudasd másokkal, hogy épp leszoktál – az emberek támogatni fognak. Sok dohányzó barátod tudni akarja majd, hogyan is tudtad abbahagyni. Jó dolog erről beszélni.
Ha mégis rágyújtasz, ne keseredj el. Sokan nem egyszer nekirugaszkodnak, mielőtt sikerre vinnék a leszokást. Próbáld meg újra.
Niko Puhakka 1979-ben született Finnország déli részén( Uusimaa).Több helyen is küzdött a világon, többek
között a KSW-ben és az M-1 Globalban. 5 évesen kezdte az edzéseit, ekkor még judozott. 2001-ben már MMA-ra edzett. Az első profi mérkőzése 2002-ben volt. Az első 8 meccsét megnyerte, főleg középsúlyban és váltósúlyban. Ezután 4 meccsen kikapott, és 2 évig nem versenyzett profi szinten. 2007-ben tért vissza. 2008-ban csatlakozott az M-1 Globalhoz a Finn csapattal (2008/09), és ő tartotta a versenyen a rekordot 4 győzelemmel és 2 vereséggel. Ezután visszatért Finnországba. 2010-ben részt vett a KSW (Konfrontacja Sztuk Walki) könnyűsúlyú versenyén Lengyelországban. A negyed- és a középdöntő után megnyerte a döntőt is Maciej Górski ellen. Az Espoon Kehahait csapatban edz . Ennek a csapatnak a tagja Toni Valtonen is. Sokszor mindkettőjüknek rashguardban kell versenyezniük a tetoválásaik miatt ( ez nem nekik szégyen...).
Az MMA egy szabályrendszer, ugyanúgy, mint a K1, tehát nem egy küzdősport. Az MMA-t ma sokan használják minden olyan versenyre, amiben az állóharc, és a földharc teknikákat is alkalmazhatják a harcosok és kiskesztyűt viselnek. Az amatőr MMA-ban kötelező a fogvédő, a szuszpenzor, a grappling/MMA kesztyű, valahol pedig a fejvédő is kötelező. A harcosok saját akaratuk szerint vehetnek fel sípcsontvédőt, lábfejvédőt vagy birkózócipőt ( a cipőt viselő versenyző nem rúghat fejre). A ruházat lehet rövidnadrág ( MMA, thai boksz, box) meztelen felsőtesttel, rövidnadrág és GI felső (övvel együtt), teljes GI, vagy GI alsó meztelen felsőtesttel. A GI-t viselő fél alkalmazhatja a GI fojtásokat, de ezeket rajta is alkalmazhatják és a dobásoknál/fogásoknál is használhatják a GI-t. Általában a mérkőzés hossza 3x3 perc.
Engedélyezettek a ütések ( zárt ököllel), a forgó ütés ( az ököl tetejével, kézháttal), rúgások ( lábra , testre , fejre), térdrúgások ( lábra, testre, fejre, befogás engedett), dobások, feszítések, földrevitelek. Tiltott a földön lévő ellenfél fejét lábbal támadni, és tiltott a gerincfeszítés. Súlycsoportok vannak. A profi MMA szabályrendzser a menetidőkben külömbözik az amatőrtől, és lehet könyökölni, illetve a földön lévő ember fejét lehet lábbal támadni. Az MMA őse már az ókori görög olimpiákon is létezett pankráció néven.
Sok kevert harcművészetű szabályrendszer van. Csak párat említek itt meg.
Pride:
Boxringben küzdenek a versenyzők, és a kötött felszerelésben csak az 5 ujjas párnázott kesztyű tartozik.
Gége, fül, szem támadása tilos. Földön lévő ellenfél fejének lábbbal való támadása engedélyezett.
K1 MMA:
Majdnem ugyanaz, mint a Pride, csak K1-es versenyzőkkel.
UFC:
Nyolc szögletű ketrecben küzdenek és 5 ujjas párnázott kesztyűt viselnek a versenyzők. Földön lévő személy fejét tilos lábbal támadni. A szabályrendszer nagyon kedvez a jiu-jitsu stílus művelőinek. Az UFC megalakulása is a jiu-jitsus Graciéknek köszönhető, akik hirdetéseket adtak fel, hogy kiállnak a vállalkozó kedvű harcosokkal. Eleinte az UFC szabályrendszere annyi volt, hogy nem szabadott harapni, szemet kinyomni, testnyílásokba nyúlni. Ma már több tiltást is tartalmaz, és törölközőt sem szabad bedobni.