2011. június 7., kedd

Levél

Kaptunk egy levelet, amit érdemesnek tartottunk megosztani. A levél írójának a nevét nem hozzuk nyilvánosságra.


Helló!


Felháborítóan szánalmas ahogy a nácik magukat SXE nek címkézik, és hogy hardcore zenét magukévá próbálják tenni. A hardcore zene a gyökerekhez vissza nézve és máig is egy antirasszista liberális zenei felfogás, ahogy az SXE is a hardcore része. Csak a saját butaságotokat minősítitek és erősítitek azzal hogy ilyen zenéket hallgattok.(mert amíg látok madballra tomboló nácit addig úgy gondolom képmutató társaság vagytok egytől egyig és ráadásul még tök vakok is. az egész zenekar puerto ricoi bevándorló, de ez csak egy példa) játszotok és reklámoztok. Erre mondják azt hogy a fejétől büdös a hal.
És mielőtt zsidóznál,le liberálisoznál, meg komcsiznál elmondom egyik sem vagyok. De nyitott szemmel látom a világot és benne a sok idiótát. Amíg te és a hozzád hasonló nácik, és a NEM nácik is (teljesen mindegy, egyen értékű) az embereket az alapján ítélik meg hogy ki honnan jött vagy hogy néz ki addig minden ilyen fajta próbálkozás egy nulla tevékenység. Ha a tetteink határoznak meg minket, márpedig azok teszik akkor az alapján is kellene megítélni a minket. Én pedig nem válogatok. Vannak köcsög semmitérő, fehéremberek, nem fehér emberek szintén, zsidók, és a zsidóknál sokkal rosszabb fehér álszent képmutató keresztények és ezer másféle rossz morált követő ember akik másokat taposva akarnak megváltoztatni olyan embereket mint én. Én pedig nem kérek mások térítéséből nem akarom mások maszlagát és szarját lenyelni. de felbasz a sok barom aki azt gondolja jobban tud mindent másoknál és csak neki lehet igaza. Ha jézus létezett a kereszten is volt a helye.

Üdvözlettel

J.D.


A levelet a megírt formában tettük közzé.

Válasz: 


Üdv!

Én azt tatom felháborítónak, hogy az antifasiszták mindent "kisajátítanak", utána pedig okoskodnak, olyan dolgokról beszélnek, amikről nagyon keveset tudnak. Ez volt a skinhead szubkultúrával is. Azért mert nem nemzetiszocialisták voltak az első skinhead-ek ( hozzáteszem, nagy részük ma sem az annak ellenére, hogy azt hiszik magukról), attól még nem voltak sem antifasiszták, sem antirasszisták. Ugyanezt játszátok most a hardcore-al. Van a bandák között pár (jó pár) baloldali liberális, de ez nem azt jelenti, hogy  a hardcore egy antifasiszta szubkultúra volna, ez csak az adott banda szellemiségét tükrözi, nem egy egész szubkultúráét. A hardcore-ban sok a pozitív dolog (emberség, becsületesség, odafigyelés, barátság, segítségnyújtás, erkölcsös élet, állat- és környezetvédelem), és ezekhez társul a straight edge, és a nemzetiszocialista, hungarista értékeink.


Nem tudom , hogy titeket miért zavar az, hogy mi megpróbáljuk megvédeni a kultúránkat, és a vérünk tisztaságát. Tény, hogy vannak a fehérek közt is semmirekellők, és vannak jóravaló tagjai más rasszoknak is. De! Nézd meg az arányokat! Ott az a fene bűnözési statisztika. Ahol feketék élnek, ott a feketék vezetik, ahol pedig cigányok élnek, ott cigányok vezetik. Ne jöjjön senki azzal, hogy megélhetési bűnözők, hogyha cigire, telefonokra (azt lopnak is, ha kell nekik), alkoholra telik. Ez genetika. Nézz utána! Míg a Fehérek új dolgokat találtak fel, hatalmas épületeket építettek, zenei- és irodalmi műveket írtak, később filmeket készítettek stb. addig a négerek sárból és gallyakból csináltak kunyhót maguknak, saját gyermekeiket áldozták fel, és sok más visszataszító eleme van a "kultúrájuknak". A Fehér uralom idején viszonylag rend volt, de amint a feketék kezébe került a hatalom elszabadult  a káosz. Ma is egymást ölik brutálisan, agresszívan, állatias módon, ami fajiságukból ered. A négerek kevésbé értelmesek, mint  a fehérek, vagy a mongolidok. A sok megalapozatlan hülyeséget, amit írtál, belátom a tudatlanságodnak. Mi nem utálunk valakit azért, mert más rasszhoz tartozik. Mi a saját fajunkat akarjuk megvédeni és tisztán tartani. Ezt pedig nem lehet úgy, hogy köztünk élnek ezek a bevándorló, téridegen bűnözők. A fehérek sem felsőbbrendűbbek csak azért, mert fehérek. Tessék! Egy hozzászólás kitartás.hu-ról: Magát a "fehér" kifejezést is érdemes lenne úgy kezelni, mint ahogy a történelem előtti árják kezelték: "árjának nem csak születni kell, hanem azzá is válni. Az az árja, aki csak árjának született, de nem vált azzá, nem különb az alsóbb rasszoknál". A mi rasszizmusunk nem fajgyűlölet, hanem fajvédelem. Nem a gyűlöleten, hanem a szereteten alapszik. Az, hogy te mit hiszel, csak csak egy dolog, igazság attól még csak egy van, és az nem a tieteké.


Az utolsó mondatodra annyit írok, hogyha ezt pár száz évvel ezelőtt jelentetted volna ki, megöltek volna. Jogosan! A mai emberek vallástalansága is a bomlasztó, romboló cionizmus miatt van, ami az egész világot érinti. Vallástalanná, erkölcstelenné tették az emberiség egy részét. Ennek a hátterében - akármilyen meglepő - a zsidók állnak. Gondolkodj el a dolgokon! A szellemi lezüllesztést, a kultúra rombolását, a "vallástalanítást", a fajok közti keveredés hirdetését mind a zsidók csinálják. A fizikai bűncselekményeket ( drogfogyasztás, drogkereskedelem, nemi erőszaktevés, gyilkosság) nagy részét pedig számarányuk kis mértéke ellenére (ez sajnos egyre nagyobb) is a bevándorlók hajtják végre. A zsidó világuralmi törekvésre, és a világ lezüllesztésére pedig ne mondd, hogy kitaláció, egy "náci" bomlott elméjének szüleménye! Olvasd el a Cion Bölcseinek Jegyzőkönyveit, és utána papolj! A mi ideológiánkat sokan azért utasítják el, mert nem ismerik. A zsidókat, és a zsidó szellemiségű embereket pedig azért nem utasítják el, mert a társadalom egy része ugyanolyan zsidó szellemiségű lett, vagy pedig nem ismerik a zsidókat. Ez sem érint minden zsidót. Vannak jó zsidók.Erről ennyit.

Visszatérve a straight edge és a hardcore témára: mit szólsz azokhoz a HC bandákhoz, akik ns zenekarokkal lépnek fel, annak ellenére, hogy ők nem nemzetiszocialisták? Ha fellépnek nshc bandákkal, akkor nem baloldaliak, nem is antifasiszták. Akkor gondolom a véleményed szerint ők sem lehetnek sem HC-sok, sem straight edge-k. Láttam a kommentárokat a Drawing klipje alatt youtube-on. Elég elszomorító, hogy nektek az a hardcore, hogy másokat kibeszéltek, lenáciztok, aki nem baloldali liberális.

Folytathatnám még a sorokat, de nem teszem, csak még egyszer annyit tanácsolok, nézz utána a dolgoknak, és gondolkodj el azon, hogy mit akarsz a jövőben! Azt akarod, hogy gyermekeid egy tiszta, bűnözés- és korrupciómentes, kulturált, erkölcsi értékekben gazdag világban nőjenek fel a családjaikban, vagy azt, hogy ne mehess ki az utcára, vagy menekülnöd kelljen saját otthonodból a sok bűnöző bevándorló miatt, akik drogot árulnak minden sarkon, fehér nőket erőszakolnak meg és gyilkolják a gazdanépeket? Reménykedem benne, hogy nem süllyed odáig a helyzet, de a jelek nem erre utalnak...

S. Zoltán - Ns Straight Edge Hungary






3 megjegyzés:

  1. Annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy láttam a Sons of Europe koncerten(Európa legnagyobb nemzetiszocialista koncert fesztiválja) a Hold X True-nak az énekesét! Hold X True pólóban is volt és ott volt a kőkemény NS koncerteken. Miről is beszélünk akkor?

    VálaszTörlés
  2. Ennyi, de hát a levélben írtak szerint Ők sem HC-sok, mert HC-s csak baloldali liberális lehet. Ez nyilvánvaló..

    VálaszTörlés
  3. Nem értem milyen kisajátításról van szó. Az az oldal ideológiájával nem értek egyet, de becsülöm a tisztán látását és azt, hogy legalább szélső jobbos (ha jól értem) létére nem favorizál fekete, vagy balos gyökerű zenéket. Miért nem lehet felfogni, hogy a skinhead kultúra jamaikaia, fekete gyökerekkel rendelkezik. Valószínű a náci skinheadek egy világméretű összeesküvés részei, amiben hamis dokumentum filmekkel akarják elvenni a rasszista skinheadek kedvét a Levis nadrág és a Ben Sherman ingek viselésétől. Megjegyzem mindkét márka közismert zsidó vállalkozás volt a kezdetektől fogva. Még a Bomber sem világos mert amerikai és úgy tudom ők a másik oldalon álltak. A Doc Martens meg angol. Gondolom ott van a Thor Steinar, én őket értelmesebb választásnak tartom és még a germán mitológia is összeköti a mozgalommal. Mindenki úgy gondolkodik ahogy akar, de legalább minimálisan tájékozott legyen, ha már van ideológiája. Láttam olyan (gondolom max. 20 éves srác) náci skin oldalt, ahol szerinte Trojan (híres angol reggae kiadó) logót kell hordania. Remélem le jött, hogy mit akartam mondani, semmikép nem vitatkozni, csak egy vélemény egy outsidertől.

    VálaszTörlés